Egyetemisták nyerhettek bepillantást az OLAJTERV Tervező Zrt. munkájába

2024. március 28.

Az OLAJTERV Tervező Zrt. a Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégium hallgatói számára március 1-én nagy sikerű N y í l t N a p o t tartott a székhelyén.

Ahogy az év elején beszámoltunk róla, az OLAJTERV lendületes aktivitással folytatja egyetemi kapcsolatainak kiterjesztését, tevékenységének bemutatását, tapasztalatainak átadását.

Több, mint húsz Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnök karról érkezett hallgató szavazott bizalmat cégünknek. Három szekcióra bontottuk a napot. Juhász Gábor vezérigazgató köszöntése után Bencsik Pál tervezés vezető mutatta be a céget, majd dr. Szondi-Biczó Boglárka civil szakágvezető „Tervezzük meg a tervezést” előadásán vettek részt a hallgatók. A második etapban a tartószerkezeti hallgató kollégák Al Mawali Mohamed vezető tervezőnk prezentációjából a propilén üzemről – OCU ISBL Kábelhíd tartószerkezeti tervezés A-tól Z-ig - kaptak képet egy acélszerkezet 3D-s szoftveres tervezéséről. Vadon Gergely vezető tervezőnk moderálásával a csoport másik fele szakmai beszélgetést folytatott a mélyépítés és telepítés szakág tervező mérnökeivel a mélyépítés tervezéséről. Végül egy kötetlen kerekasztal beszélgetés keretein belül a cég vezetése, szakágvezetők és projektmenedzserek válaszoltak nyíltan a hallgatók kérdéseire a tervezői létről, a csapatmunkáról, a projektek felépítésről, előrehaladásairól. Fókuszba került a duális képzésünk által nyújtott lehetőségek, a gyakornoki pozícióink; az a törekvésünk, hogy felhalmozott tapasztalatainkat megfelelő keretek között áttudjuk adni a mérnök hallgatóknak. Végül néhány vélemény a hallgatóktól, amit örömmel osztunk meg:

„Összességében úgy gondolom, átfogó képet kaptunk a cég működéséről, olyan szemlélettel gazdagodott sok ember, ami segíthet megtalálni saját útjukat a jövőben.” Miklósy Mátyás, II. évfolyam

„Nekem ismerős volt Bogi előadása, hiszen részt vettem a DUFI bejáráson is, viszont Mawalinak az előadása a tervezésről lenyűgöző volt. Végre beleláthattam, hogy azok a kis építőkockák, amiket tanulunk az egyetemen hogyan is állnak össze egy valódi projektnél.” Szabó Bence, végzős hallgató

„Összességében nagyon élveztem az összes előadást, kimondottan informatív és edukatív volt. Rengeteg segítséget kaptunk, amit később tudunk hasznosítani a munkánk során.”

„A bemutató eszméletlen energiával és tudással előadva egy percig nem volt időnk gondolkodni, hogy mikor lesz vége. A terv bemutatása során a legnagyobb kérdéseimre választ kaptam, hogy egy statikus mit és hogyan tervez, valósít meg, milyen dolgokra kell figyelni és milyen gondolkodásmód szükséges egy jó építőmérnöknek” Tóth Márk, II. évfolyam

placeholder